Amióta az eszemet tudom a zakuszka főzés az ősz legelső hírnöke nálunk A munkán felül mostanra egy romantikus nosztalgia is társul hozzá. Boomer tartalom loading. Legelső emlékem úgy 4-5 éves koromból való, amikor a felnőttek el voltak foglalva a munkával, és mini Laura pedig azt játszotta, hogy énekesnő, csak épp a mikrofonom nem volt a legmegfelelőbb. Horgolótűvel a kezemben táncoltam körbe és körbe a szobában, fel-le ugrálva az ágyról. A koreográfiámban pedig valami nagyon félrement, mert úgy nekivágódtam a falnak, hogy gumilabdaként pattantam vissza és azonnal horogra akadtam, mint egy hal. Ezekkel az átkozott tűkkel csak egy volt a baj: a bement sem kellemes, de kifele meg kis kampó akasztja.
Ordítva rohantam a konyhába, ahol gondolom halálra rémítettem mindenkit. Azért mókás látvány lehet, ahogy egy 4 éves üvölt és a szájából lóg egy fanyelű valami.
Akkoriban nem volt szokás minden hülyeségért sürgősségire rohanni a gyerekkel, így házilag oldották meg a dolgot. Szerencsére nem maradt nyoma, traumának se mondanám. Edződtem. Nem volt durvább annál, mint amikor telibe fejeltem egy betonoszlopot, és behasadt a homlokom.
Gyerekként soha véget nem érős feladatnak éltem meg, teher volt. De olyan jó, hogy volt. Ha lehunyom a szemem magával ragad az emlékezés. Érzem a hűvös ősz érintését, a paprikát a hideg vízben, a piruló hagymát, a füstbe burkolt vinettát(padlizsánt). Majd a gőzölgő zakuszka semmihez sem hasonlítható illatát, az első falatokat, ahogy az a krémes csoda végigfolyik a frissen sült kenyéren, a kertből szakajtott zamatos paradicsom kíséretében. Szent és sérthetetlen pillanat.
Talán ezért szeretem ma is ezt az időszakot. Visszahoz egy picit azokból az időkből. Megmutatja, hogy hiába vagyok "néha" sznob, belül ugyanúgy az a falusi kislány vagyok, aki nagyon szerencsés, hogy a természet szerető ölelésében cseperedhetett azzá, aki.
Most már csak a lelkemben van néha egy-két horgoló tű, de határozottan segítenek a vidéki dolgos napok. Ma már nem teher, sőt.
Na tessék, ennyire vagyok érzékeny, hogy könnyesre romantizálok egy amúgy tök átlagos őszi tevékenységet. Biztosan csak a hormonok.
