Lassan véget ér a nyár, és én majdnem elfelejtettem hálát adni azért a rengeteg dologért, amiben részem lehetett. Hálás vagyok az augusztusért, hiszen ez a kedvenc hónapom. A kitartásomért is rendkívül hálás vagyok, mert 3 év komoly Tinderezés után végre eljutottam arra a pontra, hogy minden nyomát eltüntetem annak az istenverte applikációnak, valljuk be inkább elvett, mintsem adott volna. Természetesen még egy utolsó utáni esélyt adtam neki, amitől végülis kaptam néhány szép és emlékezetes nyári estét, hívjuk idilli lezárásnak.

Ezzel kapcsolatban még szeretném hálámat kifejezni az Állami Számvevőszéknek, hiszen végre sikerült megértenem szingliségem miértjét: nem mentem hozzá rögtön érettségi után az első jöttmenthez és szültem le 3 kölyköt. Volt pofám válogatni, meg kérdéseket feltenni és nem tűrni a toxikus embereket. (engedetlen libsije) Belegondolva az érettségi is felesleges időhúzás volt, hiszen az írás és olvasáson kívül minden egyéb fontos dolgot, - mint főzés, mosás, takarítás- megtanulhattam volna otthon a tűzhely mellett, mielőtt még betöltöm női princípiumomat.  Ez volt az első nagy hiba, a másik nem sokkal ezután következett. A kutyám a kanapén aludt, itt már egészen biztosan elindultam azon az úton, ami okozója lesz népünk kihalásának. Hálás vagyok, hogy erre sikerült rávilágítania valakinek.

Ha már rávilágítás: hálás vagyok azért is, mert végre valaki felhívta a figyelmem arra, hogy mint valamire való magyar lyánynak nem illik ám mindenféle migránsokkal keveredni. Szóval innentől pontot teszek az ügy végére. Nincs több Massimo, Juan, Jürgen vagy Ahmed. Az én gyerekem nem lesz ám kevertfajú, és remélem lány se, mert csak elvenné a helyet a sokkal többre hivatott fiúk elől az egyetemen. A sokkal többre hivatott alatt nyilván azt értem, ha keresztény, hetero, aki csak titokban jár az Adriára kurvázni. Szóval hála! �

Az egyik legjobb barátnőmért is hálás vagyok (persze a többiért is), aki nem olyan rég férjhez ment. Örülök, hogy részt vehettem, és hogy ilyen csodás emberek a barátaim. A szülinapomért is hálás lennék, ha nem egyedül, full betegen, szenvedve töltöttem volna. Hihetetlen, hogy 28 vagyok, nagyon nem érzem annyinak, mondjuk nem is feltétlen úgy viselkedem, de sebaj, megpróbálom élvezni az életet addig, amíg nem lesz kötelező tenyész kancának lenni, és nem kell majd pacsizni afgán barátnőinkkel (persze csak engedéllyel). Áldassék a gyümölcs!

 Még egy rakás dolgot és élményt tudnék írni, de még mindig beteg vagyok, ennyi telik most az energiámból.  :D