A MÁV jóvoltából ismét bőven van időm hálálkodni. Komolyan mondom nélkülük fele ennyit sem írnék. Hálás vagyok értük, bár már lassan Budapesten kéne lennem, de szerencsére ehelyett Békéscsabán pötyöghetem le, hogy mi az a számtalan dolog, amiért ezúttal is hálát adhatok. Sebaj, ez az utolsó ingyen utazásom, ez ad némi romantikát a dolognak.

Nehéz szívvel vallom be, hogy létezik bármi, amiért hálás vagyok a kormányunknak, de az egészségügyi dolgozóknak szánt ingyenes utazást igazoló papírért bizony az vagyok. Másnak csak egy darab papír, de számomra jegy a végtelenbe és tovább. Ha majd az unokahúgom vagy öcsém megkérdezi, hogy mit csináltam a Covid alatt, könnyes szemmel mesélhetem neki, hogy körbe utaztam az országot. Kétszer. 

Nehéz lesz a búcsú. Az elmúlt több, mint másfél év egy nagyon kedves időszak volt. Jobbnál, jobb úti célok, kényelmes és kényelmetlen buszok, vonatok. És hát igen az útitársak… Amikor belevágtam kis országunk felfedezésébe, volt ám  egy szívemhez kedves emberke. Nevezzük majdnem szerelemnek, babyboyfriendnek. Érte is hálás vagyok, hiszen nagyon szép emlékekkel ajándékoztuk meg egymást.  Legalábbis ő engem. Viszont az ember lánya nem utazhat mindig párban, ezért meg kell tanulni élvezni az utat egyedül is. Ezt tettem. Tulajdonképpen 10 éve folyamatosan úton vagyok, leginkább egyedül. Szeretem. Tudom, hogy voltak olyan útitársak, kiket hiba volt elengedni, olyanok is, akiket hamarabb kellett volna, de itt be is fejezném az életem és kudarcba fulladt szerelmi életem metaforizálását.

Szóval hála. Nyunyókáért is nagyon hálás vagyok (érte mindig), ő egy biztos pont az életemben. Kicsi, elegáns, és mindig jobb kedvre derít, ő mindig ott van, amikor az útitársak nincsenek sehol. Nem beszél, kevesebbet is fogyaszt, ki lehet kapcsolni, csak diszkréten kell kezelni, meg nem bújhatok hozzá éjszaka. Nem nevetett meg, nem hoz nekem csokit, ha görcsöl a hasam, borozni is egyhangú vele, nincs homlok puszi. Befejeztem. :D

Hálás vagyok az idei első félmaratonért, amin idén csak 10 km-t futottam, mert vannak alkohol és édesség problémáim. Hálás vagyok, hogy ezt felismerem. Hálás vagyok, hogy a több hónapnyi nyafogás után a várható forróság miatt, Isten vicces kedvében volt és letekerte 13 fokra, és megküldte egy olyan szakadó esővel, hogy 200 méter után a bugyimból is folyt a víz. Isten vicces, én pedig ostoba kedvemben voltam. Hálás vagyok, hogy nem ott ért a fagyhalál, minekután egy darab száraz ruha sem volt nálam, és 40 percet kellett várnom a barátom célba éréséig.  Hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam, milyen igazán vacogni, reszketni, fázni és nem túl hitelesen előadni az erős, független nőt.

Hálás vagyok, hogy mostanság sokat találkozom a legjobb barátnőim gyerekeivel, akik immár a keresztbabócáim, akiket imádok, és hálás vagyok, hogy nekem nincs otthon egy. Hálás vagyok a csendért, és a nyugodt alvásért.

Hálás vagyok az inflációért, mert megtanít arra, hogy kevesebbel is jól lehet lakni, illetve megkímél a hosszú és fárasztó külföldi utaktól, a lakáshitellel járó rengeteg papírmunkától, stb.

Hálás vagyok, hogy MZP elbukott, így nem tudja harcba küldeni a fiainkat, marad a csirkefarhát, és nem nekem kell megfizetni a háború árát (ha a rezsi és honvédelmi alap felett (is) eltekintünk ugye). Just in case, azért hálát adok a háborús vészhelyezért is. Kislányként sokat játszottam katonásdit, imádtam lövöldözni, kardozni, és bizony néha a gyerekkori álmok valóra válnak. Ugye, kedves Marika?