Szeretném ezt a bejegyzést kedves Viktória barátosnémnak ajánlani, ugyanis volt olyan aranyos, hogy meghívott a szülinapjára, ahol mindenki előtt elmondta, hogy én vagyok a kedvenc hobbi írója, és ez nekem olyan nagyon jól esett, meg inspirált is, szóval kicsit mesélek. A buliról majd picit később (szigorúan cenzúrázva).

Az elmúlt hetekben annyi, de annyi minden történt. Az egyik jelentősebb, hogy Max áttért a száraz tápról a patkányméregre. Én kezdem azt hinni, hogy ez a kutya nem szeret velem élni, és mivel a szökései kudarcba fulladtak, nem látott másik kiutat. Felmérte a helyzetet, és arra jutott, hogy akkor már inkább a halál. Az legalább békés, csendes, nem cseszeget, és nem is hoz haza idegeneket. Csak hát tőlem nem ilyen könnyű szabadulni, megmentettem a kis mocsok életét. Mármint az állatkórházban mentették meg, nyilván mindezt pünkösdkor úgy nagyjából az albérletemnek megfelelő összegért. Egyébként azóta két-három naponta sírok, amikor sétálunk, mert arra gondolok, hogy hány millió kis darabra fog majd törni a szívem, ha eljön a nap. Sosem gondoltam, hogy lehet így szeretni kutyát. Ember nem sok ilyen van. Főleg egy ilyen bolond kutyát, mert nem az van ám, hogy Maxike gyere ide és szeress, ő meg rohan és bújik. Dehogy. Inkább rám néz a „takarodj, ki vagy te?” nézéssel. Majd jön, ha akar. Beagle. Sokan mondják, hogy a gazdi is pont olyan, mint a kutyája, ami, ha igaz, az aggodalomra ad okot, és sok mindent megmagyaráz. Azt is mondják, hogy kutyával könnyebb ismerkedni. Persze, ha nem vagy antiszoc és a kutyádat nem csak a kaja érdekli. Még egyszer nem jött oda senki, hogy „woow, de szép kutya, mi a számod?” Vagy „de aranyos, sétálhatok veletek?”. Talán ez azért lehet, mert vagy éppen szidom, mint a bokrot, vagy szakadok egymagamban a hülyeségein, vaaagy kiül az arcomra a „takarodj, ki vagy” te ábrázat. De nem baj, mert visszatértem a Tinderre, lássuk. #reménytelenkörforgás

Közben volt egy London-Párizs köröm, ami nem egyszerűen két nagy városi kör volt, de nem ám. Egy másik kedves barátom, akiért nagyon hálás vagyok, elhívott, hogy tartsak vele először Londonba, majd utána Párizsba a Roland Garrosra. Őszintén, nem is tudom, hogyan írjam le azt a két napot. Úgy éreztem magam, mint Jack a Titanicban, amikor felkerül az első osztály köreibe. Mármint a rossz dolgokat leszámítva. Már a Londonból Párizsba tartó vonat, sőt már a business class várója is nagyban eltért a Budapest-Monor vonalán megszokott körülményektől. Így azért el lehet utazgatni akár hosszú órákat is, azt kell mondjam. Az én fejemben a Roland Garros nem igazán volt meg korábban. Jó, elteniszezgetnek ott az emberek, de ezt nézni? Amikor beléptünk a helyszínre kezdett tudatosulni bennem, hogy én most tulajdonképpen a világ egyik legrangosabb tenisz eseményén vagyok. Olyan volt, mint egy nagy fesztivál, egy hatalmas sznob fesztivál. :D Ráadásul a VIP szektorba szólt a jegyünk! Egészen elképesztő élményekkel gazdagodtam. Életem legfinomabb borát és sajtját kóstoltam meg, az egészen biztos. Az ebéd meg vacsora nagyon fancy, és bizonyára nagyon drága is lehetett, de ciki nem ciki, igazán jól mi csak este a közeli Mekiben laktunk. Nem vagyok elég kifinomult a kaviár meg társaihoz na. Engem sokkoltak a meccsek. Nem csak azért, mert konkrétan a világ legjobb játékosait láttuk játszani, hanem az egésznek a szervezettsége, a közönség kulturáltsága, és a hangulat. Nem egy Fradi-Újpest volt no (az egy másféle hangulat, meg ne kövezzen senki). :D Egyetlen pillanatig sem unatkoztam. Rendesen beleremegek, ahogy visszaidézem. A szállást meg reggelit le sem írom, úgyis el lehet képzelni. Ez tényleg egy soha nem tapasztalt élmény volt, életre szóló pillanatok. Szeretném, ha lenne még hasonlóban részem, de ha nem, már akkor sem lehet okom panaszra.

Szóval ilyenekkel kényeztet engem a jó Isten. Biztos úgy van vele, úgyis egyedül fogja leélni az életét, örüljön ez is valaminek.

Jaa és voltam otthon is, férjhez ment az utolsó gyerekkori barátnőm. Ott volt szinte az egész nagy család. Úgy szeretem az ilyen alkalmakat, és úgy szeretem, hogy ilyen sokan vagyunk, és akkora szeretetcsomaggal térek mindig vissza, hogy meg-meg roskadok olykor a súlya alatt. Hajnalig roptam, nagyon jól éreztem magam. Sok boldogságot Pecsó! <3 Utána pár hétig nem találtam a helyem, azt hiszem kicsit magányos voltam, igen.

Szóval szülinap. Kicsit úgy jártam, mint 10 éve a ballagási buli videója után, amikor rádöbbentem, hogy nem igazán úgy táncolok, ahogy az az én fejemben játszódik. Betti barátnőm jóvoltából dokumentálva lett a szülinap egy-egy része. Eredetileg 12-ig akartam maradni, de valahogyan hajnali 4 lett. Nagyon felszabadultan szórakoztam, élveztem, jó volt. A videókat nézve megfogalmazódott bennem néhány gondolat: nem annyira elegáns épp ennyire felszabadulni. Ahogy öcsém mondaná lejjebb kerültem egy bugyorral. Tervben van egy gyors városnézés Rómában. Attól tartok a Vatikánt ki kell, hogy hagyjam, nehogy lángra lobbanjak, ahogy átlépem a küszöböt. Jó, ennyire azért nem volt gáz, de mindenképp meg kell tanulnom visszafogottabban élvezni az életem. Angolul is olyan gördülékeny ilyenkor beszélni a külföldiekkel, bár ezek után fel kell tennem a kérdést: vajon ez is csak az én fejemben van így? Bárhogy is van, Viki Isten éltessen! Várom a következőt. <3

Azt hiszem röviden ennyi lenne. Mondhatni színes heteket tudhatok magam mögött. Még egy röpke gondolat a mai napomat illetően. Névnapom alkalmából úgy döntöttem, hogy most megadom a módját. Elmentem a boltba, vettem egy nagy levegőt és beraktam a kosárba egy kis doboznyi paradicsomot, de nem ezt a mezeit, koktélt. Mégis csak névnapom van. Tésztát is kellett vennem, de komolyan mondom jobban megéri, ha elmegyek érte Olaszországba. Nehéz ide nem írni semmit, de felesleges. :)